MI
kutató központ

Vass Zoltán

Vass Zoltán

Prof. Dr. Vass Zoltán pszichológus, egyetemi tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézete és az Általános Lélektani és Módszertani Tanszék alapító tagja és korábbi vezetője, a képi kifejezéspszichológiai szakirányú továbbképzési szak alapítója és vezetője, a KRE Mesterséges Intelligencia Kutatócsoport alapító tagja, a Mesterséges Intelligencia Technológiai és Ágazatspecifikus Kutatóműhely vezetője, témavezető az ELTE, PTE, KRE Pszichológiai Doktori Iskolájában.

Felsőfokú tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte, ahol 1995-ben pszichológiából diplomázott kiváló minősítéssel. Doktori tanulmányait Budapesten, Heidelbergben és New Yorkban végezte. PhD fokozatot 2000-ben szerzett az ELTE Kísérleti és Differenciálpszichológiai PhD-Alprogramján, summa cum laude minősítéssel.

Beosztás: intézetvezető (2013-2016), tanszékvezető (2010-2025) egyetemi tanár, szakfelelős, kutatóműhely-vezető.

Kutatásszervezés: 1995-2012 között 29 kutatási pályázatot vezetett, köztük több OTKA, FKFP, RSS, DAAD, Alexander von Humboldt, MTA-Bolyai, MTA-Sasakawa, 10.000 fős TÁMOP és a 45.000 fős Psychogalaxy-kutatást. Összesen 33 szimpóziumot, konferenciát, workshopot szervezett (ebből 8 nemzetközi) és 217 tudományos előadást tartott (ebből 87 felkérésre).

Kutatási szakterületek, tudományos pályázatok:

  • Mesterséges intelligencia a pszichodiagnosztikában 
  • Projektív tesztek számítógépes elemzése, algoritmusok alkalmazásával
  • Rendszerszemléletű konfigurációelemzés, heurisztikus tesztelemzés
  • Szakértői rendszerek programozása
  • Nagy nyelvi modellek (Large Language Models) diagnosztikus alkalmazása
  • Projektvezető, Mixture-of-Experts (MoE) architektúrájú mesterséges intelligencia rendszer egyetemi oktatók publikációs tevékenységének segítéséhez, RH-TUD/2608/2024 Pályázati Felhívás Kutatási Projektek Támogatására
  • Alapító tag, KRE Mesterséges Intelligencia Kutatócsoport
  • Alapító tag és műhelyvezető, Technológiai és Ágazatspecifikus Kutatóműhely, KRE Mesterséges Intelligencia Kutatócsoport
  • Representant of Hungary (Funder, D. et al.): The International Situations Project (ISP, 2015–): A large-scale cross-cultural study assessing situational experience, daily behavior and individual differences including personality, dispositional optimism, happiness, narcissism, religiosity, among others
  • Kutatásvezető, La réalisation du systeme expert ESPD en français (Université Nice Sophia Antipolis, France)
  • Vezető kutató, Computer assisted analysis of the projective assessment of family structure and relations (RSS)
  • Vezető kutató, Rechnergestützte Analyse der projektiven Zeichnungen (DAAD)
  • Vezető kutató, Computerized analysis of projective drawings (OTKA)
  • Vezető kutató, Die künstliche Intelligenz in der Psychodiagnostik: Entwicklung eines Expertensystems für projektive Gestaltungsverfahren (DAAD)

Nemzetközi elismertség, tudományos társasági tagságok: 

Munkái tananyagként szerepelnek hazai és külföldi egyetemeken. A 233 tudományos társaságot integráló SIPE-AT (Société Internationale de Psychopathologie de l’Expression et d’Art-Thérapie) alelnöke. Confinia Psychopathologica című nemzetközi tudományos folyóirat korábbi főszerkesztője. A Magyar Pszichiátriai Társaság Kifejezéspatológiai és Művészetterápiás Szekciójának elnökségi tagja, a Magyar Pszichológiai Társaság Kifejezéspszichológiai Szekciójának elnöke.