Technológiai adaptáció vagy pszichológiai integráció? Az emberközpontú MI (HCAI) szerepe a mesterséges intelligenciával szembeni társadalmi bizalom építésében
Varju Nóra és Vass Zoltán, a MIKK kutatói 2026. május 30-án előadást tartottak a Magyar Pszichológiai Társaság XXXII. Országos Tudományos Nagygyűlésén a mesterséges intelligencia társadalmi integrációjának pszichológiai összefüggéseiről. Az előadás központi kérdése a következő volt: Pusztán kényszerűen alkalmazkodunk egy új, elkerülhetetlen technológiai eszközhöz, vagy képesek vagyunk azt a pszichológiai valóságunkba is beépíteni? Az előadás az Emberközpontú Mesterséges Intelligencia (Human-Centered AI – HCAI; Shneiderman, 2022) elméleti és módszertani keretrendszert ismertette, amely a technológiai átmenetet nem pusztán informatikai paradigmaváltásként, hanem rendszerszintű, civilizációs léptékű társadalmi jelenségként értelmezi, amelynek középpontjában mélyen pszichológiai folyamatok állnak.
A kutatók két, összesen 8000 fős, országosan reprezentatív felmérés – a 4000 fős személyes megkérdezésen alapuló Társadalmi Bizalmi Index és a 4000 fős telefonos megkérdezésen alapuló Magyar MI-Térkép – adatainak bemutatásán keresztül ismertették az MI-attitűdök hazai helyzetképét. Az eredmények többek között rávilágítottak az úgynevezett „ismertségi paradoxonra”, mely szerint bár a technológia híre az országban szinte mindenkihez elért (88%, illetve 96%-os ismertség) és a többség (74%) szerint a technológiai fejlődés, valamint az MI-vel való együttélés elkerülhetetlen, a lakosság több mint fele ennek ellenére mégsem használja azt. Az adoptációt (technológiaelfogadást) mélyen gyökerező pszichológiai gátak nehezítik, különösen a kontrollvesztéstől (57%) és a (politikai) manipulációtól való félelem (77%).
A kutatás rávilágított arra is, hogy miközben a technológiát már kipróbáló aktív használók többsége (71%, illetve 75%) alapvetően megbízhatónak tartja az MI-rendszereket, a társadalom nagyobb része éppen a technológia „fekete doboz” jellege miatt kívül marad a használaton, ráadásul a megkérdezettek 47%-a korábban már átélt algoritmikus megtévesztést is. Az előadás részletesen beszámolt az adoptációt gátló demográfiai és regionális törésvonalakról is: a 60 év felettiek jelentős elmaradását (78%-uk egyáltalán nem próbálta még ki az MI-t), a nők kiugró adatbiztonsági aggályait (18% a férfiak 5%-ával szemben), valamint a főváros és a keleti országrész közötti használati szakadékot (31% vs. 15%), ami a HCAI inkluzivitási és méltányossági követelményeinek fontosságát igazolja.
Zárásként a szerzők bizonyíték-alapú (evidence-based) irányelveket vázoltak fel a bizalomépítés lehetséges útjairól: a kötelező átláthatóság (80%-os igény az MI-tartalmak jelölésére) és a szigorú törvényi szabályozás (76%) szilárd viszonyítási pontként (kognitív horgonyként) csökkentheti a kiszolgáltatottság érzését, míg a funkcionális kompetencia és az önreflexiós készségek fejlesztése a valósághoz igazított ún. kalibrált bizalom és az emberi irányítás (felhasználói kontroll) megőrzését szolgálhatja. Az MI-forradalom sikere a kutatások eredménye alapján nem azon fog múlni, mennyire komplexek az algoritmusaink, hanem azon, hogy képesek vagyunk-e olyan rendszereket alkotni, ahol a magas szintű gépi teljesítmény és automatizáció mellett a felhasználó nem passzív befogadóvá válik, hanem megőrzi autonómiáját és cselekvőképességét.
